Házi készítésű ajándékok - többet érnek

Olyan ajándékötleteket is találhattok itt, amelykez egy kicsit több kézügyesség és kreativitás szükséges, de olyat is, ami nagyon egyszerű és mindössze egy kis idő kell az elkészítéséhez.

Az ajándékok bárkinek szólhatnak, és természetesen változtathattok rajtuk, úgy, ahogy az nektek jobban tetszik.

 

1. Képek

Ha szeretnétek a párotokkal, vagy akár a testvéretekkel közös fotókat kreatív módon odaajándékozni, akkor itt egy tipp, hogyan tegyétek ezt. Fogtok egy régi (vagy egy új) képkeretet és egy hosszú fonalat áttekertek rajta a képen látható módon keresztben. Erre pedig apró facsipeszekkel, amiket hobbiboltokban lehet kapni, rátűzdelitek az előhívott fotókat. Kész is az ajándék!

 

2. Képeslap

A következő ajándékhoz nem sok alapanyagra, inkább türelemre lesz szükség. Két különböző méretű fonalat a képen látható módon összekötöztök, arra pedig annyi kis háromszög alakú papírt ragasztotok, ahány betűből áll a kifejezés, amit ki szeretnétek rakni. Ezután a képeslapot a két oldalán kilyukasztjátok és átkötitek rajta a kész feliratot. Az alsó kép egy kicsit több munkát igényel, de láthatjátok, hogy akár lufikkal is kiegészíthetitek az ajándékot.

 

3. Rubik kocka

Ehhez egy rég nem használt Rubik kockára és egy ugyanolyan méretű fotóra van szükségetek. Vagy akár hat különböző fotóra, íígy még izgalmasabb lesz az összekevert képeket megpróbálni kirakni. A fotókat ugyanis apró kockákra kell vágni, és egyeségel felragasztani a kockára. Ezután csak rajtatok múlik, hogy összekeveritek-e a kockát vagy sem.

 

4. Apró tűzhely

Ehhez az ajándékhoz nem csak türelemre és időre van szükségete, hanem kézügyességre is. Ugyanis nem lesz egyszerű ilyen kicsiben elkészíteni a sütőt. Sok színes papírra, ollóra, ragasztóra lesz szükségetek hozzá és persze egy habos muffinra, amit a végén beletesztek.

 

5. Papucs

Az utolsó ajándék, amit hoztunk, pedig talán a legegyszerűbb. Ehhez ugyanis egy vásárolt pihe-puha szobapapucsra lesz szükség, és csupa olyan apró ajándékra, amiről tudjátok, hogy akinek adni szeretnétek, szereti őket.

 

Próbáljátok meg elkészíteni valamelyiket, ugyanis biztos, hogy akinek ajándékozzátok, nagyon fog neki örülni. (Akkor is ha nem sikerül tökéletesre.)