E liquid, változatos ízekben

Az elektromos cigarettáról jót és rosszat egyaránt hallhatunk a médiában, olvashatunk az interneten. Mindenki próbálja védeni a saját maga igazát, ezért nem könnyű eldönteni, hogy melyik oldalon foglaljunk állást. Tudnunk kell azonban, hogy az e liquid, amit az elektromos cigaretták feltöltésére használunk, nem tartalmaznak annyi káros vegyületet, mint a dohányfüst.



Az egyetlen olyan anyag, amely bizonyítottan káros a szervezetünkre, az a nikotin, ami megtalálható a legtöbb e liquid-ben is. A nikotin idővel szív és érrendszeri problémákat okozhat, ezt az évek alatt tudományosan bebizonyították. Azonban vásárolhatunk olyan utántöltő folyadékot is, amely teljesen nikotinmentes. A cigi füst, ezzel szemben, több mint 70 féle toxikus égésterméket tartalmaz a nikotin mellett.

Ezen vegyületek nagy része karcinogén, más része pedig a szívet és az érrendszert támadja. Az e liquid használata tehát sokkal kisebb kockázattal jár. Ezzel nemcsak a saját egészségünket óvhatjuk meg, hanem a környezetünkét is. Éppen ezért egyre többen térnek át az e cigi használatára, hiszen ez a készülék segíthet megszabadulni a hagyományos dohánytermékektől is.

Mivel az e liquid nikotintartalma nagyon változó, így fokozatosan vonhatjuk meg a szervezetünktől ezt a függőséget okozó vegyületet. A kereskedelemben, így az online webáruházakban számos e liquid közül válogathatunk. Nemcsak a nikotintartalmuk lehet eltérő ezeknek a termékeknek, hanem az ízesítésük is. A hagyományos dohány ízű és a mentolos e liquid mellett a különböző gyümölcs ízesítésű termékekre is rábukkanhatunk!